A titok (második rész)

-Figyelj látom, hogy nehéz neked erről beszélni. Biztos, hogy el a karod mesélni?
- Igen. - fordított maga felé és fogta meg kezeivel arcom - Igen mert fontos vagy nekem. És ezt tudnod kell mielőtt......
Időm sem volt levegőt venni. Egyik kezét hátulról hajamba túrta, másik keze végig az arcomhoz ért. Mélyen a szemembe nézett. Közelebb jött és csak nagyon halkan annyit súgott:
- Kedvellek!
 Még fel sem fogtam, hogy mit is mondott, ajkaink már összeértek. Tenyerem izzadt és belül remegtem. Kicsit olyan érzés volt bennem, mintha mindjárt elájulnék. Gyönyörű volt. De tudtam, hogy egyszer vége lesz. Éreztem, hogy tennem kell valamit. Ahogy ajkain eltávolodtak, belenéztem a szemébe és azt mondtam: 
- Én is téged. - és ismét szorosan hozzá bújtam
Teljesen elvesztettem az időérzékem, régóta állhatunk már ott. Csak álltunk ott. Megfordult a fejemben, hogy ez túl tökéletes és hogy én nekem ez nem jár, de az ölelése tudatta velem, hogy de. Ez nekem nagyon is jár.

- Volt egy lány, hát hogy is mondjam.......öhhm...........hát aki nem igazán volt a legkedvesebb velem. Majdnem két évig voltunk együtt. Éreztük már mind a ketten, hogy nem olyan a kapcsolatunk, mint régen. De én azért még reménykedtem. Mindent megtettem azért, hogy minden rendben legyen. De ő nem. Egy üzenetet hagyott az asztalomon, hogy ő már más irányban jár mint én , egy másik személlyel. 

Elcsuklott a hangja.. Én még soha nem voltam szerelmes igazán, nem tudom milyen ez, de a hangján hallottam, hogy ő nagyon szerette ezt a lányt. Nagyon fáj neki.
- A levelet naponta többször elolvastam, nem akartam elhinni, hogy ez az ő részéről ennyi volt. Akkor nem érdekelt semmi és senki. Azóta........azóta nem volt olyan lány, akiben bíztam volna, aki fontos lenne nekem.-vett egy mély levegőt és megint fellépett az az érdekes helyzet.
Kezeivel most még szorosabban fogott, de most nem csókolt meg. Mélyen a szemeimbe nézett. Elmosolyodott. Valami eszméletlen ordibálás hallatszott lentről. A többiek voltak azok.
- Tudod azért én szeretném, ha az a dilis kis család bővülne egy taggal. A nyolcas olyan szép szám.- vigyorgott rám és nyomott egy puszit a homlokomra. 
- Igen szerintem is. 
- Na menjünk, gyere. 

Amikor visszamentünk a stúdióba valami elmondhatatlanul büdös szag csapta meg az orrunk. 
- Mi ez? Kwoniee!! - ordítottam le a fejét
- Vettünk  sajtokat. 
- Érzem. - tárta ki JiHo az ajtót
- Kértek?? - kínált minket Kyung
- Nem. Inkább tüntessétek el ezeket és hallgassuk meg az új dalt.

- Azt .... a .... picike mindenit. Ez nagyon jó. - áll fel a kanapéról Minhyuk -  Már csak a klip és enni fogják a népek. 
- Ja igen. Jó is, hogy szólsz. Holnap megnézünk egy helyszínt. - mondta tök komolyan JiHo
- Na akkor nem fogok unatkozni. - mondta Jaeho - Most viszont igen. Úgyhogy menjünk haza filmet nézni!!

A titok (első rész)

Kínos. Nem értem miért olyan furi a vele eltöltött idő. A többiekkel annyira közvetlen a viszonyom. Csak vele nem. Pedig Ő........ Ő az én mindenem, az ideálom, a példám az az embert akitől szívesen tanulnék. És mégis.....

- Nya, ez megvan. Kész. Csak megcsináltuk. - dőlt hátra a székében Zico és kezeit a tarkójára tette 
- Igen, hála az égnek!
- Remélem a srácoknak is tetszik.
- Azt én is. Nagyon. 7 óra munka után nem csak a dalt fújom kívülről, de azt is, hogy mit csinálok velük ha nem tetszik. 
- Kezdjek félni? Gyere, mielőtt megjönnek és meghallgatnák mutatok neked valamit.
- Mit?
- Nem mindegy? Gyere! - nyújtotta a kezét
- Oké, akkor mindegy. - és hirtelen elkezdte húzni a kezem 
Leírhatatlan, olyan lágy, mégis kemény határozott keze van. Teljesen megnyugtatott. Minden stressz elszállt pedig csak a kezem fogta. Persze belül bizseregtem és imádtam a percet. Mindezt addig amíg ki nem léptünk a tetőre. Úgy megijedtem. Szerintem eltörtem a kezét úgy szorítottam a félelemtől. Nem vagyok tériszonyos...... de féltem. Pedig teljesen megbíztam benne. 
- Hééé, Min-hee, mi a baj?
- Félek! - csuklott el a hangom
- Óó, te...... Ha tudtam volna, hogy meg fogsz ijedni akkor nem cipeltelek volna ide föl. - gondolkodás nélkül átölelt és magához szorított
Talán már elfelejtette azt a lány és tovább lépett. Talán nekem is el kellene felejtenem azt a titkot, és élveznem kellene a vele töltött időt. 

- Látod azt a padot? Ki van világítva. - tűrte el a hajam
Fejem lassan felemeltem mellkasáról és válla mellett oda pillantottam. ( Csak mert oldalt állt és nem láttam teljesen. ) A kilátás gyönyörű volt. A pad........ ugyanaz a pad volt ahol JiHoval ültünk és ahol először találkoztunk. Mesés pillanat volt. Tudjátok, mint a filmekben. Mikor az a bizonyos lány és az a bizonyos srác együtt van......... és csak ők vannak.......Elgondolkodtam. De vajon miért mutatja ezt meg nekem? Valamit üzenni akar? Vagy......... Akkor rájöttem, hogy miért is jöttünk ide fel. Megpillantottam egy rúzst. Vagyis hát annak tűnt, mert a rajta levő sok portól nem igazán láttam. Rögtön tudtam a kérdésre a választ. Ő is itt volt azzal a lánnyal. 
A félelmem akkor már nem is érdekelt, egyszerűen nem tudtam vele foglalkozni. Teljesen más gondolatok szövődtek a fejemben. 
- Ott találkoztunk először.
- Tudom. - bólintottam enyhén - Miért jöttünk ide?
- Hát........ őő......
- Jó nem kell ám elmondani ha nem akarod.
- De! - szólalt meg hirtelen - Most kettesben vagyunk és mióta megismertelek szeretnék valamit elmondani, amit még a srácok sem tudnak vagy sejtenek. 
- Figyi, én nem vagyok pletykás, szóval........
- Huuuuu! - vett egy mély levegőt 

Ó basszus, basszus, basszus, basszus. Soha az életebe.....nem .. soha az eddigi életemben nem voltam még ilyen kínos helyzetben. Azt nem mondhatom el neki, hogy igazából én már tudom és, hogy , ja amúgy 
P.O-tól. Komolyan, aish!! Ma fel sem kellett volna keljek!- Hát........ - nézett egy rövid percig maga elé. Hangján hallottam, hogy ez talán még komolyabb mint ahogyan én gondolom, de az ölelése továbbra is szoros volt - tudod ha az ember híres, sok emberrel ismerkedik meg.... Én is megismerkedtem valakivel, aki............... 

   













   

Mi lesz itt!

JiHo keze egyre csak közeledett. Reméltem, hogy valamilyen belső kis hang megállítja, de a dolgok sohasem úgy történnek ahogyan mi szeretnénk.....

- Na, így már jobb. - nevetett
- Köszi. - hajtottam le a fejem
- Most már egy méhecske sem néz virágnak. Gyere, menjünk a stúdióba. Vagy esetleg ha van kedved sétálni, meginni egy kávét, vásárolni.......
Ilyen még nem éreztem mióta ismerem, de most szívesen befogtam volna a száját. Szemei csillogtak és szájából megállás nélkül csak jöttek a szavak. Félbeszakítottam.
- A séta az, az jó lesz.
- Rendben. - felállt
Közben láttam, hogy kezével majdnem kezem után nyúl, de végül nadrágja zsebébe tette. Én is felálltam és elindultunk.





Az egész séta kínosan telt. Csak csöndben sétáltunk egymás mellett. Egyikünk sem szólt egy árva szót sem. Én a kirakatokat bámultam, JiHo csak bámult maga elé. Azt hittem sose lesz vége. Szerencsére tévedtem. Egy telefoncsörgés törte meg a csendet. Az én telefonomé.
- Igen?
- Ugye nem mondtad el neki, hogy tudod? - kérdezte valaki ijedten
- Mi? Ki beszél?
- P.O
- Szia, nem, nem mondtam el neki. De miért kérdezed?
- Láttam a kocsiból, hogy együtt sétáltok és megijedtem.
- Óó, istenem, P.O. Mondtam, hogy bennem nyugodtan megbízhatsz. Nem?
- De.
- Akkor?
- Jó. Bocsi. Nem zavarlak tovább, szia!
- Szia.
Ez klassz. Már kezdtem elfelejteni, hogy van az a titok. És tessék. Ezek szerint nem szabad, hogy elfelejtsem. Vajon miért? Komolyan kezdem elveszíteni a fonalat. Bár azért még két opció mindig lehetséges. Az első az az, hogy azért nem szabad, hogy ez kimenjen a fejemből mert ez fontos és lehet, hogy segítenem kellene neki, vagy azért mert különlegesnek kellene éreznem magam, hogy ilyeneket tudok. De ez egyáltalán nem vicces! Ó hogy az a........... Ez már nem holmi videoklip rendezés. Szinte belekerültem az életükbe. Ez elsőre kicsit furcsán hangzik, de igen. Várjunk csak......ez most jó nekem vagy sem? Bele sem merek gondolni, hogy most hányan  tennének valahogyan félre, hogy a helyemben legyenek. De még mindig nem ez a legdurvább. Hanem az, hogy csak egy hete ismerem őket, de már most olyan dolgokat tudok, amit csak ők heten.....ööö........vagyis már nyolcan. Szerintem egyikük sem szedi le a fejem, ha a két kedvencemet elmondom. Vegyünk hét srácot és rakjuk őket össze......... Na jó csak vicceltem. De ott van Jaeho. Ő csak is Kyung után hajlandó fürdeni.
Amikor ezt mondták , úgy éreztem mintha valami külön világba léptem volna be, amit az ő hetük számára találtak volna ki. Komolyan.. nem tökmindegy ki ki után fürdik!? Meg akkor, ó most jön a legjobb, ott van Taeil és a maknae. P.O fél kipucolni a fülét és ezért Taeil tisztíja ki neki. Ezek, így belegondolva tényleg eléggé érdekes és kicsit udni dolgok. Nem is csodálom, hogy ezt csak ő heten tudják. Remélem ez így is marad, mert ha kiderül akkor még ront a tökéletes és cuki képükön. (Na jó, azt azért nem hiszem.)

- Ki volt az? - nézett rám végre JiHo
- Á senki, csak P.O
- És mi az amit nem szabad elmondanod?
- Ööö..........izé............a többieknek, hogy........és ez ilyen meglepis dolog.
- Hát oké, értem.
Ezután már nem sokat sétáltunk. Konkrétan semennyit, mert megérkeztünk a stúdióhoz. Igazából egyenesen mehettünk volna oda, mert ennek a sétának semmi értelme nem volt.Ugyan én mondtam, hogy sétáljunk, de csak azért, hogy elkerüljük azokat a még kínosabb perceket egy kávézóban.   

Ketten

- Á, szia. Már akartalak hívni. Meg kellene beszélnünk pár dolgot. - mondta izgatottan
- És mikor?
- Hát, ha most át tudsz jönni, annak örülnék. Akkor egész nap dolgozhatunk.
- Rendben. Nemsokára indulok. Szia. - tettem le a telefont
Még meg sem fordult a fejemben, hogy milyen lesz egy profival együtt dolgozni. Úristen. Nekem csak most esett le, hogy tényleg vele kell dolgozzak. Mondjuk....talán nem a "kell" a megfelelő szó, hisz nagyon szívesen dolgozok vele együtt. Meg persze a srácokkal. Semmi bajom sincs velük. Még örökbe is fogadnám őket, mint a bátyáim. Csak U Kwon olyan furcsa. De remélem majd vele is változik a kapcsolatom. Végül is én nem csináltam semmit amiért ezt érdemlem. 

Nagyjából összepakoltam és elindultam. Minden, szerintem fontos dolgot elraktam. Fényképeket a helyszínekről, a zeneszöveg kinyomtatva és egy kamera. Bezártam az ajtót és a lépcsőn lefele haladva éreztem, hogy ma is meleg lesz. Hatással is volt rám, mert még szinte ki sem értem a kapun, de elfelejtettem, hogy hova is kell menjek. Basszus. Milyen ciki. Kénytelen voltam még egyszer felhívni JiHot. 
- Igen?
- Szia, megint Min-hee.
- Szia. Mi a baj? Csak azt ne mond, hogy nem tudsz jönni! - aggodalmaskodott 
- Nem, nem, nem, nincs semmi baj. Csak elfelejtettem, hogy mit beszéltünk meg hova menjek. 
Kb. fél percig nem kaptam választ, majd halk nevetést hallottam.
- Most mi van? - kérdeztem értetlenül
- Ez aranyos volt.
- Mi?
- Nem mondtam konkrétan, hogy hova gyere. Bocsi! Tudod mit......gyere a parkba, ahhoz a padhoz. Oké?
- Oké.
Egyből leraktam a telefont és a park felé indultam el. Szerencse, hogy közel lakunk a parkhoz és nem kell sokat sétáljak, mert ilyen melegben nem bírnám. 

A park bejáratából láttam, hogy valaki ül a padon egy csokor virággal a kezében. Zico?! Áh, dehogyis! Minek képzelődöm. Biztos nem. Minek hozna nekem virágot? De most komolyan, ne már! Az agyam hirtelen felélénkült és a gondolataim csak úgy cikáztak. És a szívem is egyre jobban vert. Ahogy közeledtem sajnos láttam, hogy az idegen tényleg Zico. Vagyis nem sajnos, hisz ennek most örülnöm kéne. Vajon mi lesz itt? Mégis mi a terve? Mi járhat a fejébe? Egy dolog volt biztos, hogy én azt nem tudom. De nekem ilyen kérdésekkel volt teli a fejem. 
- JiHo? 
- Szia.
- Öö....szia. - nyökögtem
- Mi a baj? Miért lepődtél meg?
- Hát.....ő...nem is tudom.....izé.....
- A virág? Ja igen, az a tiéd! - jött hozzám közelebb és egy aranyos mosollyal átnyújtotta a csokrot.
- Miért kapom ezt a gyönyörű csokrot? - fúrtam az orrom a virágok közé
- Mert különleges vagy...... és vicces! - kuncogta el magát
Nevetése kizökkentett a virágok közül és felpillantottam, majd fejem is felemeltem. Néhány percig csak csöndben ültünk egymással szemben, majd közelebb jött hozzám. Kezét lassan emelni kezdte és telt ajkait mosolyra húzta. Te jó ég! Még nem szabadna megtörténnie. Alig ismerjük egymást. Meg akkor ugye ott van az a titok is. Jó tényleg vannak olyan kapcsolatok, hogy pár nap ismeretség után már járnak de..........Nekem hiányozna az az egészséges cukkolás, piszkálódás, baráti sértődések és minden ilyen hasonló dolog. De azt felesleges lenne letagadnom, hogy arcom rákvörös lett. Egyre gyorsabban vettem levegőt és gyomromban elmondhatatlan érzés uralkodott. De próbáltam nyugodt maradni. PRÓBÁLTAM!














        

Az Ő titka

- Neked mesélte csak el?
- Nem. Tulajdonképpen senkinek. Tudod én azt hittem, hogy ő az a fajta "macsó" gyerek, aki sose sír. De akkor este! - merült el a gondolataiba
- Milyen este? Mikor? - kezdtem el faggatni
- Áhh, most már tényleg hagyjuk. Nekem sem kéne tudjak róla. Nagyon késő van, inkább haza kísérlek. - emelte kezét a vállamra

Észre sem vettem, de amíg P.O mesélt tényleg elrepült az idő. A maknae hazakísért egészen a bejárati ajtóig, majd egy öleléssel búcsúzott. Óvatosan beosontam a lakásba, magamhoz vettem egy almást és folytattam utam fel a szobámig. Az ajtót magamra zártam. Anyuék ugyan aludtak, de nem akartam, hogy zavarjanak. A táskámat szó szerint levágtam az ágyamra és egy üres füzetet kezdtem el keresni. Soha nem írtam még naplót. Mondjuk ezt nem is naplónak szánom. Inkább egy olyan füzetnek, amibe az új információkat írom.

Kinyitottam a füzetet, de rájöttem még semmilyen új információm sincs. Vagy mégis? Már hozzá ért a papírhoz a toll mikor eszembe jutott, hogy mit mondott a maknae: "- De ígérd meg, hogy ez csak kettőnk között marad." De hát ez olyan izgis. Le kell hogy írjam. Nem, nem szabad. P.O is megmondta, hogy ez egy titok. De akkor is. NEM. Komolyan mondom, ha látott volna valaki, biztos hogy őrültnek néz. Nincs még egy olyan ember, aki önmagával vitatkozik. Pontosabban talán olyan ember, akinek a szíve és az esze tök hangosan, teli szájjal, mutogatva vitatkozik. Nálam ez a helyzet volt akkor jelen. Kifordultam magamból és nem tudtam közbeszólni. Soha nem éreztem még így magam. Az eszem azt mondta le kell írjam. Egyrészt mert izgis, másrészt meg új és ezt csak én tudom. Más BBC nem. Hehe. Ne jó ez most gonosz volt. Főleg azért, mert neki nem annyira vicces. Sőt. Istenem. Ez borzasztó lehet, főleg hogy nem beszél róla senkinek. Vajon miért? Ezen a kérdésen nem tudtam elgondolkodni, mert megint közbe szóltak. Most a szívem. Ő  azt mondta, hogy le ne merjem írni mert nagy bajod lesz belőle.............. Rá hallgattam. Úgy döntöttem, ha már szereztem magamnak egy barátot, aki nem mellesleg idol és szupercuki és bízik bennem, nem kellene eljátszanom a bizalmát. 

Reggel korán keltem. De ez is csak olyan felkelés volt, hogy már meguntam a forgolódást. Egy szemhunyást sem aludtam. Csak JiHon járt az eszem. Ugyan otthon a kis városkánkban sem telt el úgy nap, hogy nem gondoltam volna rá, de tegnap éjszaka...... Úgy éreztem tehetetlen vagyok. Milyen ember az olyan, aki ilyet képes tenni a másikkal szemben. Kihasználja. Miért, miért, miért? Szegény. Legszívesebben, most mindent eldobva szaladtam volna hozzá, hogy átöleljem és megvigasztaljam. De ugye én nem is tudok az egészről. Lehet ha tudná, hogy tudom és ha tudná, hogy kitől tudom és hogy ő honnan tudja, előbb őt majd engem hordana le. De az is lehet, hogy jól fogadná és örülne a támogatásunknak. Kitudja. Most hogy személyesen is ismerem, rájöttem, hogy semmit sem tudok róla és nem is ismerem igazán. Bevallom, ez egy kicsit rossz. Mindig dicsekedtem róla, hogy én aztán mindent tudok róla. És tessék. A francokat tudok róla mindent. Semmit. Csak azt, hogy még szinte csak most keltem fel és máris ebéd. Kicsit elgondolkoztam azt hiszem. Elég régóta gondolkodhatok, mivel kb. kilenckor keltem és már dél van. 

Finom kaja volt. Szecsuáni. IMÁDOM. Anyu tudja, hogy mikor mit kell főznie. Gyorsan el is fogyott. Úgy döntöttem nem unatkozok itthon, helyette meglesem mi jót csinál most a leader. Persze előttem fel is kell hívjam mit csinál és hol van. Nem akarom zavarni, főleg nem idegesíteni. 

...
- Igen?
- Szia, Min-hee vagyok. Csak azt szere..
......

Mi? Most miért? Megszakadt a vonal. Persze. Így akarnak velem kitolni a fentiek. Pedig nekem nem az a tervem, hogy most elkezdem faggatni. Ha akarja elmondj ha nem, akkor nem. Tiszteletben tartom. De persze nagyon izgat és tudni szeretnék róla. 

Fájó valóság

A kocsi már kint várt minket, szerencsém volt mert még volt egy hely. Mégis milyen út lett volna az, ha valakinek az ölében kellett volna üljek? Hmmmm. Nem is rossz gondolat. De NEM. Nem ebben a szituációban és nem velük. Vagyis a velük az még nem is olyan rossz csak akkor nem ebben a szituációban.
- Min-hee, - zökkentett ki a gondolatmenetemből P.O - megjöttünk.
Bevallom cseppet sem lepődtem meg mikor kiléptem a kocsiból. Az fogadott amire vártam. Előre berendezett HÁTTÉR. A fiúk persze elmerülten bámulták, de nekem nem ment.
- Nem, nem, nem és nem! - förmedtem JiHora
- Most mi van? Nem tetszik?
- Nem rossz. De ez neked hol piactér? - meredtem rá. Talán ha kicsit is hasonlítana, de ez kész káosz. Egy nagy betonplacc egy nagy vászonnal a végén, ami a hátteret akarja szimbolizálni. Sehol egy pad, egy terasz. Komolyan, szerintem egyedül kellene kiválasztanom a  helyszínt. De mivel SAJNOS ez egy "közös" munka, ezt az ötletemet el kell hogy vessem. 
TERASZ. Őszintén szólva nem szeretem ha egy háznak egy kis erkély helyett terasz nagyságú 'erkélyt' építenek.Szerintem nem szép és fölösleges is. De egy biztos, a csöpögős Rómeó és Júlia szerepekhez tökéletes, mint ahogyan egy nagy táncjelenethez is. 
PADok de inkább asztalok. Olyan asztalok ahova az idős nénik, bácsik a portékájukat pakolják, üresen pontosan beleillik a képbe, főleg ha hét őrült ugrál, fut, szalad és még ki tudja mit csinál rajta.
- Majd kialakítjuk. A kellékesek majd berendezik. 
- Látom nem értjük egymást. - néztem rá - Én olyan helyszínt képzeltem el, ami a mai napig használatban van  és tényleg egy igazi piactér. 

- Mi a csudának ragaszkodsz ennyire a piactérhez? - förmedt rám U Kwon
- Nem ragaszkodom hozzá csak.........hát......így képzeletem el. - hajtottam le a fejem - Bocsánat!
- Na jó elég. - állt közénk a maknae - U Kwon hyung mi bajod?
- Semmi. Vagyis valami. Inkább valaki. Minek hoztuk magunkkal?
- Azért mert én azt mondtam, hogy jöjjön el, és mert ő is rész fog venni a rendezésben. - hordta le JiHo - Egyenlőre én vagyok a leader és én hozom a döntéseket, és én most így döntöttem.
Hoppá! Még soha egy videóban sem hallottam, hogy felemeli a hangját, de most.........Ilyet is tud. Jéé. Nagyon jól esett, hogy kiállt mellettem. 

Már besötétedett mire visszaértünk a dormhoz. A srácok szépen lassan beszivárogtak a lakásba. Jaeho, Kyung és Minhyuk a hűtőt célozták meg, UKwon a tévét. Komolyan szerintem már függő lett. Taeil meg szerintem aludni ment, már a kocsiban is az hajtogatta, hogy ő mennyire fáradt. De hol van a leader és a maknae? Ja igen. JiHonak valami halaszthatatlan dolga volt és elment, de P.O még akkor sincs meg. Pedig jó lett volna még beszélni vele. Elköszöntem a többiektől és hazafele vettem az irányt. Próbáltam kicsit nyugtatni magam a mai nappal kapcsolatban de nem ment. Csak az járt a fejemben, hogy U Kwonnak mi a csuda baja van velem. Semmi rosszat nem csináltam vagy mondtam volna. Ezek után még mélyebben elkezdtem gondolkodni és a lábaim egyre gyorsabb ütemet diktáltak. 
- Áúúú. Vigyázz! - förmedt rám egy fekete kabátos
 - Jaj, nagyon sajnálom. Bocsánat!........P.O?
- Min-hee? Szia. A sötétben meg sem ismertelek.

Bizonyára annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem figyeltem megy-e előttem valaki.
- Ha már így beléd mentem, gyere menjünk be abba a kávézóba. Igyunk meg valamit. 
- Nem rossz ötlet köszi. De most valahogy nincs hozzá kedvem.
- Mi a baj?
- Baj? Miféle baj?
- Az a féle baj, ami ha van, kiül az emberek arcára. 
- Ja, hogy az. Á mindegy hagyjuk. 
- Jó hagyjuk. Szia. - indultam el miközben arra vártam hátha megállít
- Hé várj! Elmondom. De ígérd meg, hogy ez csak kettőn között marad.
- Ígérem. 
Nem sokszor, de ha előtör belőlem a "női megérzés" akkor általában az a megérzésem beigazolódik. Így volt most is. Tudtam, hogy nincs minden rendben, főleg miután a maknae mesélni kezdett. Nem hittem a fülemnek.
- És ez mióta tart? - kérdeztem kíváncsian
- Nem is tudom pontosan. De ez így nem mehet tovább......

A nyugodt kis életemnek vége

- Igen. Min-hee ugye?
- Igen. - feleltem izgatottan. Igaza volt U Kwonnak, JiHo felhívott. - Na erre kíváncsi leszek! - gondoltam magamban. Vajon mit fog most mondani?
- Ha még mindig van kedved a videoklip forgatáshoz, akkor gyere a stúdióhoz négy órára.
- Hát oké, de tudod fogalmam sincs róla, hogy hol van a stúdió!
JiHo gyorsan elmagyarázta, de bevallom semmit sem értettem belőle. Nem tud magyarázni. Hogy a csudába lett ő a leader, hogy ha még azt sem tudja érthetően elmondani, hogy hova menjen a másik.
- Mi? Hogy merre? - kérdeztem vissza
- Mi az hogy mi? Nem értetted?
- NEM! Ha elfelejtetted volna, nagy valószínűséggel, még csak egy napja lakok itt és én nem tudok olyan számodra "fontos" helyeket, mint a "Piros kapu" kajázó ahol balra kell forduljak!
- Bocs. Akkor mindegy. Tudod mit, menj akkor a parkba.
- Előtted vagyok egy lépéssel, itt várlak. - ültem le egy padra
- Oké, siettek.
Ezzel el is intézte. De most komolyan, honnan a csudából kellene tudjam, hogy hol van a "Piros Kapu". Ilyen  hülye nevet egy büfének. De még mindig jobb, mint az "Üveg Tigris". Még az utca neveket sem tudom. Nem is tudom mi lett volna velem ha év közben jövünk. Szerintem még a gimiben is eltévedtem volna. De egy dolgot azért mégis tanultam ma: ÉN értelmesebben magyarázok, mint Ő. Én nem épületekhez kötöm az irányt ( amiket átfesthetnek, átalakíthatnak stb. ) hanem táblákhoz és növényekhez. Na jó, tudom, hogy azért ez sem a legjobb, de na. Jobb.

Fél órát vártam JiHora egy padon, mire megjött.

 Komolyan nem tudom mi tartott neki eddig, ugyanis a dorm kb. csak öt percre van innen. Még csak buszra sem kell szállni. 

- Szia, - lihegett - bocsánat, hogy eddig tartott csak hát a többiek......
Aazt aa piccike mindenit neki. Ezt most miért csinálta?! Meg akar ölni? Eddig nem mutattam ki, de az amit iránta érzek az leírhatatlan és szavakba sem lehet foglalni és akkor egy ilyen öltözékben, így  megjelenik előttem. Erősnek kell maradjak, ha az elején beadom a derekam és megtörök............ Na ezt inkább nem is folytatom tovább. 
- Szia.
- Mehetünk?
- Hová? - annyira elragadott, hogy még arra sem emlékeztem, hogy hova is kell menjünk
- Hogy hogy hova? A stúdióba. 
- B-b-biztos, hogy egy zöldfülűvel akarsz együtt dolgozni?
- IGEN. Emlékszel, a múltkor te bíztál meg bennem, amit köszönök és most meg én bízok meg benned.
Alig hogy befejezte a mondatot, láttam akaratlanul is mosoly kúszik telt ajkaira. Az enyémre is. A vége az lett, hogy mint két idióta ültünk a padon és nevettünk. Nagyon jó volt. Láttam rajta, hogy boldog és élvezi a helyzetet. A nap ragyogott és egy kicsit fújt a szél. A hajam egyből az arcomban landolt. Próbáltam eltűrni de a szél nem tágított. És esélyem sem volt vele szemben, de a következő szellő után.............
Olyan lágy és test meleg. Az egész arcomat beterítette. Lágyan simította végig a hajamat az arcomon egészen a fülem mögé. JiHot biztos zavarta, hogy nem látja az arcom. Huncut mosollyal az arcán hajolt közelebb hozzám és tűrte el a hajamat a fülem mögé. Pár másodpercig csak bámultuk egymást. Tökéletes volt. Már kezdtem azt hinni, hogy álmodom, mikor hirtelen felállt.
- Na gyere. Még össze kell szedni a srácokat a stúdióból és utána megyünk és felkutatjuk a tökéletes fogatási helyszínt. 
Mondjam, ne mondjam? Igazából már meg volt az egész klip a fejemben. Csak a megfelelő helyszín hiányzott még, na meg persze mind annak ami a fejemben van annak a megvalósítása. És az a hét őrült akiknek köszönhetem, hogy az álmomból valóság lett.

- Mit szólnál egy piactérhez? - érzem , hogy kezd beindulni a fantáziám. Neki/k most végük. - Sok asztallal teraszos táncjelenetekkel! 
- Nekem mindegy. Te vagy a rendező. A srácoknak végül is majdnem mindegy. Nekik nem a helyszín a lényeg, hanem az hogy szerepelhessenek. Főleg Minhyunk. Meg aztán úgy is te rendezed. Pontosabban te meg a Block B stábja. Én és a srácok csak az arcunkat adjuk hozzá.- Igen, hét fontos arcot.
- Azt is mondhatnánk, hogy te ezzel a klippel fogsz debütálni, mint rendezőnő. És kitudja, lehet hogy párév múlva már te is a kamerák előtt fogsz szerepelni.
- Ezt most miért mondtad? Eszedbe se jusson! SOHA! - vetettem rá tüzes pillantást
- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. - nézett vissza rám bocsánatkérően, miközben nyitotta az ajtót. Megjöttünk. A srácok libasorban ültek a kanapén és csak Kyung matatott valamit a keverőnél. JiHo határozottan intett egyet és elindultunk. Végig néztem ahogyan kivonultak és megálltam. Soha életemben nem sóhajtottam még ekkorát. 

- Akkor hajrá, vágjunk bele! - gondoltam és becsuktam magam mögött az ajtót