Ketten

- Á, szia. Már akartalak hívni. Meg kellene beszélnünk pár dolgot. - mondta izgatottan
- És mikor?
- Hát, ha most át tudsz jönni, annak örülnék. Akkor egész nap dolgozhatunk.
- Rendben. Nemsokára indulok. Szia. - tettem le a telefont
Még meg sem fordult a fejemben, hogy milyen lesz egy profival együtt dolgozni. Úristen. Nekem csak most esett le, hogy tényleg vele kell dolgozzak. Mondjuk....talán nem a "kell" a megfelelő szó, hisz nagyon szívesen dolgozok vele együtt. Meg persze a srácokkal. Semmi bajom sincs velük. Még örökbe is fogadnám őket, mint a bátyáim. Csak U Kwon olyan furcsa. De remélem majd vele is változik a kapcsolatom. Végül is én nem csináltam semmit amiért ezt érdemlem. 

Nagyjából összepakoltam és elindultam. Minden, szerintem fontos dolgot elraktam. Fényképeket a helyszínekről, a zeneszöveg kinyomtatva és egy kamera. Bezártam az ajtót és a lépcsőn lefele haladva éreztem, hogy ma is meleg lesz. Hatással is volt rám, mert még szinte ki sem értem a kapun, de elfelejtettem, hogy hova is kell menjek. Basszus. Milyen ciki. Kénytelen voltam még egyszer felhívni JiHot. 
- Igen?
- Szia, megint Min-hee.
- Szia. Mi a baj? Csak azt ne mond, hogy nem tudsz jönni! - aggodalmaskodott 
- Nem, nem, nem, nincs semmi baj. Csak elfelejtettem, hogy mit beszéltünk meg hova menjek. 
Kb. fél percig nem kaptam választ, majd halk nevetést hallottam.
- Most mi van? - kérdeztem értetlenül
- Ez aranyos volt.
- Mi?
- Nem mondtam konkrétan, hogy hova gyere. Bocsi! Tudod mit......gyere a parkba, ahhoz a padhoz. Oké?
- Oké.
Egyből leraktam a telefont és a park felé indultam el. Szerencse, hogy közel lakunk a parkhoz és nem kell sokat sétáljak, mert ilyen melegben nem bírnám. 

A park bejáratából láttam, hogy valaki ül a padon egy csokor virággal a kezében. Zico?! Áh, dehogyis! Minek képzelődöm. Biztos nem. Minek hozna nekem virágot? De most komolyan, ne már! Az agyam hirtelen felélénkült és a gondolataim csak úgy cikáztak. És a szívem is egyre jobban vert. Ahogy közeledtem sajnos láttam, hogy az idegen tényleg Zico. Vagyis nem sajnos, hisz ennek most örülnöm kéne. Vajon mi lesz itt? Mégis mi a terve? Mi járhat a fejébe? Egy dolog volt biztos, hogy én azt nem tudom. De nekem ilyen kérdésekkel volt teli a fejem. 
- JiHo? 
- Szia.
- Öö....szia. - nyökögtem
- Mi a baj? Miért lepődtél meg?
- Hát.....ő...nem is tudom.....izé.....
- A virág? Ja igen, az a tiéd! - jött hozzám közelebb és egy aranyos mosollyal átnyújtotta a csokrot.
- Miért kapom ezt a gyönyörű csokrot? - fúrtam az orrom a virágok közé
- Mert különleges vagy...... és vicces! - kuncogta el magát
Nevetése kizökkentett a virágok közül és felpillantottam, majd fejem is felemeltem. Néhány percig csak csöndben ültünk egymással szemben, majd közelebb jött hozzám. Kezét lassan emelni kezdte és telt ajkait mosolyra húzta. Te jó ég! Még nem szabadna megtörténnie. Alig ismerjük egymást. Meg akkor ugye ott van az a titok is. Jó tényleg vannak olyan kapcsolatok, hogy pár nap ismeretség után már járnak de..........Nekem hiányozna az az egészséges cukkolás, piszkálódás, baráti sértődések és minden ilyen hasonló dolog. De azt felesleges lenne letagadnom, hogy arcom rákvörös lett. Egyre gyorsabban vettem levegőt és gyomromban elmondhatatlan érzés uralkodott. De próbáltam nyugodt maradni. PRÓBÁLTAM!