A leghosszabb út!

Én mindig is azt mondtam,hogy szeretek utazni de most még az autó felé sem akartam pillantani. Bele sem mertem gondolni,hogy néhány óra múlva nekem azzal a tragaccsal utaznom kell valahova. Nem is akárhova. Seoulba. A szülei ugyanis kitalálták,hogy a nyarat töltsük ott. Úgy gondolták, hogy míg ők dolgoznak én addig csak elleszek valahogy és talán még barátokat is szerzek. Na igen, csak hogy Seoul nagy város én viszont egy elég kis városban nőttem fel ahol mindenki ismert mindenkit.
-Szerezzek barátokat. Hát köszönöm! - mérgelődtem magamban

Június kellős közepe van és döglesztő hőség, de mi elindultunk. Nem túl korán de én mégis éreztem, hogy még alvásra van szükségem.
-Indulhatunk? - kérdezte anyu izgatottan
-Van más választásom? - kérdeztem vissza flegmán miközben betömtem a fülemet és elkezdtem zenét hallgatni. Szokásommá vált, ha bármi bajom van, kicsit zenét hallgatok és máris jobb. Ez most is így volt. Elindítottam a legutoljára lejátszott számot. Nem ért meglepetés, azzal kapcsolatban hogy melyik szám volt ez. Egyből megnyugodtam egy kicsit. Cocks. Miért is lepődtem volna meg?! Az ő hangja mindig helyre rak bármi bajom is legyen.

A számok csak pörögtek egymás után, az utazás meg egyre hosszabbnak tűnk ahogy közeledtünk a város felé. Amikor megláttam a Seoult jelző táblát már tudtam nincs vissza út. Szívem a gyomromban vert tovább és a torkomban kis csomókat éreztem. Anyu kérdezett is valamit, de a zenétől nem hallottam, meg aztán nem is tudtam volna válaszolni a csomóktól. De erőt vettem magamon és visszakérdeztem.
- Mi van? 
- Talán tessék! - emelte fel kissé a hangját. - Csak azt mondtam, hogy mindjárt ott vagyunk.
Hallottam a hangján mennyire örül ennek az egésznek, ezért megpróbáltam kedvesebben érdeklődni.
- És hol fogunk lakni?
- Az legyen meglepetés! - felelt enyhén mosolyra húzott ajkakkal.
Hát ez klassz. Már kezdtem megnyugodni, de a szülői megérzés mindig tudja mit kell mondani vagy csinálni. Utálom az ilyen váratlan meglepetéseket. 

MEGÉRKEZTÜNK! Kihasználva azt a pár percet amíg a szüleim bepakoltak a házba volt időm kicsit gondolkodni.- Vajon mit kezdek itt magammal. Az ősök egész nap dolgozni fognak és én meg itthon leszek egyedül. Mondjuk ez nem is olyan rossz nekem, hisz tartatok majd "vad" bulikat a barátokkal. Na igen csak hogy egy embert sem ismerek itt.