Legalább a környék nem rossz. Legfeljebb majd itt fogok egész nap punnyadni és nem a házban.-Na fedezzük fel ezt a kócerájt. - gondoltam magamban és egyenesen a park felé vetettem magam. Igazából fogalmam sem volt, hogy merre menjek csak mentek egyre beljebb a parkba. Arcomra akaratlanul mosoly szökött. Meglepett, de most nem akartam ellene tenni semmit csak élvezni akartam ezt a nyugodt pillanatot. Le is hajoltam a mellettem ékeskedő virágokhoz, hogy szedjek egyet. Most még az sem érdekelt, hogy szabad-e vagy sem.
Már majdnem elértem a virágot, amikor valami barom elszáguldott mellettem és én a virágok között kötöttem ki. Az arcom és a ruhám is tiszta kosz lett. Nem kellett sok, hogy utána kiabáljak mégis mit képzel magáról, mikor egy kéz nyúlt felém, hogy segítsen.
- Minden rendben? - érdeklődött kíváncsian a fiú. Igen fiú volt, gyönyörű barna szemekkel és szőke hajjal.
- Leszámítva, hogy tiszta kosz vagyok - nyögtem oda, miközben az arcom teljesen elpirult. Normál helyzetben nem szoktam elpirulni egy fiú előtt, de más fiú volt. Ő az a srác akinek a számaira alszom el és kelek fel. Akiről mindent tudok és akinek a hangja ha meghallom máris megnyugszom. De most egy cseppet sem voltam megnyugodva. Sőt, most még tiszta kosz is voltam. Tiszta ciki helyzet.
Nagy nehezen feltápászkodtam és próbáltam lekotorni magamról a koszt.
- Igen jól vagyok, csak tudnám ki volt az a barom! - mérgelődtem
- Én tudom - szólalt meg félve. Remélem nem ijesztettem meg nagyon, de úgy gondolom érthető miért akadtam ki ennyire.
- Az szuper. Akkor szolnál neki, hogy legközelebb figyeljen oda, hogy hol száguldozik?!
- Egy kicsit kedvesebb is lehetnél, - vágott vissza - hisz nem direkt csinálta.
- Bocsánat! - hajtottam le a fejem - Csak nem alakul túl jól a napom, meg hát nem is aludtam túl sokat az elmúlt két napban.
- Akkor miért nem mondod el, hogy mi a baj? - nézett rám azokkal a nagy barna szemekkel
- Csak nem gondolod, hogy egy vad idegennek csak úgy elmondom a problémáim!
- Jó, ha csak ez a baj akkor: Woo JiHo - hajolt meg előttem - téged hogy hívnak?
- Kim Min-hee.
- Üdvözöllek Min-hee. Már nem va...
Ekkor azt éreztem, hogy ha rávettem hogy ő mondja ki a saját nevét és mutatkozzon be nekem, elkezdhetem a mondandómat.
- Most költöztünk ide - vágtam szegény szavába - és nem ismerek senkit, meg a város is hatalmas. Még azt sem tudom, hogy hogy kell használni a földalattit.
Még be se fejeztem a mondatok, hallottam hogy halkan kuncog magában.
- Most meg mi van? - kérdeztem értetlenül, mire még jobban nevetni kezdett most már hangosan. Megragadta a kezem és a park bejárata felé kezdett el húzni. Nagyon meglepődtem de időm sem volt lefagyni, hogy megfogta a kezem vagy ilyesmi.
- Hova a csudába megyünk?
- Majd meglátod. - pillantott hátra pimasz kis mosollyal az arcán.
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy megáll. Az arcom tehetetlenül a hátába fúródott és karjaim automatikusan a dereka köré szőttem. Ha belegondolok nem is bántam annyira, hogy nem figyeltem. Nagyon jó illata volt.
- Hé, mit csinálsz? - lepődött meg, majd egy lépéssel hátrább állt.
- Én mit csinálok? Talán neked nem kellett volna ilyen hirtelen megállni.
- Persze, TALÁN!
Egy percig csak álltunk és hallgattuk a város esti zaját és ő hirtelen feltett egy elég érdekes kérdést.
- Bízol bennem?
- Hogy?
- Bízol bennem vagy sem?
Tulajdonképpen rögtön igennel kellett volna válaszolnom hisz mindent tudok róla , amit egy igazi BBC tud, mégis kicsit bizonytalanul de bólintottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése