Tipródás

   - Ne kéresd már magad! Látszik rajtad, hogy tetszik az ötlet. - súgta a fülembe Kyung. Meglehetősen furcsa  volt mivel csak pár órája ismerjük egymást és mégis így támogat. Jó. Nemcsak  ő, a többiek is mondták, hogy menjek bele és JiHo azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Úgyhogy odanyújtottam a kezem. Már majdnem megfogta ujjaim (megint) és húzta molyosra száját mikor.....
- De! - kaptam vissza a kezem - Húh, már ennyi az idő? Anyáék már biztos aggódnak, hogy hol vagyok. Mennem kell!
Gyors léptekkel indultam a bejárati ajtó felé szinte futottam, amikor valaki megragadta a karom. U Kwon. Na ő meg mi a fenét akarhat?!
- Mi az?
- Szerintem JiHo komolyan gondolta, hogy dolgozz velünk!
- És? 
- Figyelj, én nem akarlak vissza tartani de legalább a telószámod add meg. Tudod, ha JiHo felhívna. 
Mélyen legbelül örültem neki, hogy utánam jött, mert így nem kell majd azon parázzak, hogy egy ilyen lehetőséget csak úgy hagytam kiúszni a kezem közül. Elindultam az ajtó felé és éreztem, még ki se mentem a lakásból de már megbántam. Hogy én mekkora barom vagyok. Csak otthon ne tudják meg. Egy szót sem szólok arról, hogy hol voltam.

Más nap az egész nap arról szólt, hogy a telefonomat bámultam. Komolyan, ha a telefonbámulástól valamilyen betegség kialakulhat nekem megtörtént. De nem volt jobb ötletem. Vagy mégis? A park. Végülis ott kezdődött minden. Hátha még egyszer szerencsém lesz. Kitudja,...lehet.
Délután fogtam magam és kimentem. De sehol senki. Kihalt a park. Nem meglepő, dög meleg van. A legtöbb ember vagy otthon maradt vagy elment a partra.

- Szia. - vágott a gondolataimba egy idegen. Idegen hang volt, de bárcsak ismertem volna.
- Ööhm. Szia.
- Nem ismersz meg?
- Kellene?
- Tesóm nem mondta? Miért is mondta volna!? - nézett el a messzibe - Taewoon vagyok. Én löktelek a virágok közé.

- Ja, hogy úgy! Igazán bocsánatot kérhettél volna. - tettem neki szemrehányást
- Bocsánat! Még csak most tanulok deszkázni és nem megy a legjobban. 
Hát ha az lett volna a célja, hogy valakit a virágok közé lökjön igenis jól megy neki. Persze biztos nem ez volt. De mi az, hogy a tesóm? JiHo miért nem mondta, hogy ő volt az amikor mondta, hogy ismeri?
- JiHo haza vitt?
- Igen. Miért? - néztem rá furcsán, ez miért érdekli őt
- És most milyen csíny találtak ki?
- Csíny?
- Igen. Ha olyan kedvükben vannak, akkor egy-két rajongót megviccelnek.
Húhh, ezt megúsztam. - gondoltam. De vajon ellenem miért nem vetettek be egy csínyt sem? Mindegy is. Hála az égnek, hogy nem mert úgy is amilyen idegi állapotban voltam akkor, biztos, hogy leordítottam volna a fejüket a nyakukról.
- Nem. Sőt, JiHo felajánlotta, hogy legyek társrendező a NoJoke című számuknál! - húztam ki büszkén magam
- Akkor te vagy az a lánya! - mért végig 
- Milyen lány vagyok én?
- Hát az a lány akiről JiHo...... De ezt lehet, hogy nem kéne elmondjam, meg mennem is kell. Szia
- Szia. - alig hallhatóan de azért kicsúszott. Vajon mi lett volna a mondat vége ha befejezi? Remélem ne maz, hogy megijedtem. Mert NEM. Csak egyszerűen elővigyázatos vagyok és tudatlan. 
Elővigyázatos azért, mert ki tudja mi lenne ennek a vége! Nem akarok én is bugyuta idol lenni. Persze jó lenne de nem így. 
Ami meg a tudatlanságot  illeti, hát........... kb. annyit értek én a rendezéshez, mint amennyit egy újszülött ért a világból. Egyszóval semmit. Még a helyek kiválasztása, elképzelése menne hisz mindig is nagy volt a fantáziám, de arról fogalmam sincs, hogy milyen fények és milyen kamera állások kellenek. És, hogy az emberek melyik szögből néznek ki a legjobban. 

csing.csing.csing.

Ó. A telefonom. Már totál megfeledkeztem róla, csak a telefon nem. Egy szám. (sejtelmes)
-Haló??................. JiHo?