A titok (első rész)

Kínos. Nem értem miért olyan furi a vele eltöltött idő. A többiekkel annyira közvetlen a viszonyom. Csak vele nem. Pedig Ő........ Ő az én mindenem, az ideálom, a példám az az embert akitől szívesen tanulnék. És mégis.....

- Nya, ez megvan. Kész. Csak megcsináltuk. - dőlt hátra a székében Zico és kezeit a tarkójára tette 
- Igen, hála az égnek!
- Remélem a srácoknak is tetszik.
- Azt én is. Nagyon. 7 óra munka után nem csak a dalt fújom kívülről, de azt is, hogy mit csinálok velük ha nem tetszik. 
- Kezdjek félni? Gyere, mielőtt megjönnek és meghallgatnák mutatok neked valamit.
- Mit?
- Nem mindegy? Gyere! - nyújtotta a kezét
- Oké, akkor mindegy. - és hirtelen elkezdte húzni a kezem 
Leírhatatlan, olyan lágy, mégis kemény határozott keze van. Teljesen megnyugtatott. Minden stressz elszállt pedig csak a kezem fogta. Persze belül bizseregtem és imádtam a percet. Mindezt addig amíg ki nem léptünk a tetőre. Úgy megijedtem. Szerintem eltörtem a kezét úgy szorítottam a félelemtől. Nem vagyok tériszonyos...... de féltem. Pedig teljesen megbíztam benne. 
- Hééé, Min-hee, mi a baj?
- Félek! - csuklott el a hangom
- Óó, te...... Ha tudtam volna, hogy meg fogsz ijedni akkor nem cipeltelek volna ide föl. - gondolkodás nélkül átölelt és magához szorított
Talán már elfelejtette azt a lány és tovább lépett. Talán nekem is el kellene felejtenem azt a titkot, és élveznem kellene a vele töltött időt. 

- Látod azt a padot? Ki van világítva. - tűrte el a hajam
Fejem lassan felemeltem mellkasáról és válla mellett oda pillantottam. ( Csak mert oldalt állt és nem láttam teljesen. ) A kilátás gyönyörű volt. A pad........ ugyanaz a pad volt ahol JiHoval ültünk és ahol először találkoztunk. Mesés pillanat volt. Tudjátok, mint a filmekben. Mikor az a bizonyos lány és az a bizonyos srác együtt van......... és csak ők vannak.......Elgondolkodtam. De vajon miért mutatja ezt meg nekem? Valamit üzenni akar? Vagy......... Akkor rájöttem, hogy miért is jöttünk ide fel. Megpillantottam egy rúzst. Vagyis hát annak tűnt, mert a rajta levő sok portól nem igazán láttam. Rögtön tudtam a kérdésre a választ. Ő is itt volt azzal a lánnyal. 
A félelmem akkor már nem is érdekelt, egyszerűen nem tudtam vele foglalkozni. Teljesen más gondolatok szövődtek a fejemben. 
- Ott találkoztunk először.
- Tudom. - bólintottam enyhén - Miért jöttünk ide?
- Hát........ őő......
- Jó nem kell ám elmondani ha nem akarod.
- De! - szólalt meg hirtelen - Most kettesben vagyunk és mióta megismertelek szeretnék valamit elmondani, amit még a srácok sem tudnak vagy sejtenek. 
- Figyi, én nem vagyok pletykás, szóval........
- Huuuuu! - vett egy mély levegőt 

Ó basszus, basszus, basszus, basszus. Soha az életebe.....nem .. soha az eddigi életemben nem voltam még ilyen kínos helyzetben. Azt nem mondhatom el neki, hogy igazából én már tudom és, hogy , ja amúgy 
P.O-tól. Komolyan, aish!! Ma fel sem kellett volna keljek!- Hát........ - nézett egy rövid percig maga elé. Hangján hallottam, hogy ez talán még komolyabb mint ahogyan én gondolom, de az ölelése továbbra is szoros volt - tudod ha az ember híres, sok emberrel ismerkedik meg.... Én is megismerkedtem valakivel, aki............... 

   













   

Mi lesz itt!

JiHo keze egyre csak közeledett. Reméltem, hogy valamilyen belső kis hang megállítja, de a dolgok sohasem úgy történnek ahogyan mi szeretnénk.....

- Na, így már jobb. - nevetett
- Köszi. - hajtottam le a fejem
- Most már egy méhecske sem néz virágnak. Gyere, menjünk a stúdióba. Vagy esetleg ha van kedved sétálni, meginni egy kávét, vásárolni.......
Ilyen még nem éreztem mióta ismerem, de most szívesen befogtam volna a száját. Szemei csillogtak és szájából megállás nélkül csak jöttek a szavak. Félbeszakítottam.
- A séta az, az jó lesz.
- Rendben. - felállt
Közben láttam, hogy kezével majdnem kezem után nyúl, de végül nadrágja zsebébe tette. Én is felálltam és elindultunk.





Az egész séta kínosan telt. Csak csöndben sétáltunk egymás mellett. Egyikünk sem szólt egy árva szót sem. Én a kirakatokat bámultam, JiHo csak bámult maga elé. Azt hittem sose lesz vége. Szerencsére tévedtem. Egy telefoncsörgés törte meg a csendet. Az én telefonomé.
- Igen?
- Ugye nem mondtad el neki, hogy tudod? - kérdezte valaki ijedten
- Mi? Ki beszél?
- P.O
- Szia, nem, nem mondtam el neki. De miért kérdezed?
- Láttam a kocsiból, hogy együtt sétáltok és megijedtem.
- Óó, istenem, P.O. Mondtam, hogy bennem nyugodtan megbízhatsz. Nem?
- De.
- Akkor?
- Jó. Bocsi. Nem zavarlak tovább, szia!
- Szia.
Ez klassz. Már kezdtem elfelejteni, hogy van az a titok. És tessék. Ezek szerint nem szabad, hogy elfelejtsem. Vajon miért? Komolyan kezdem elveszíteni a fonalat. Bár azért még két opció mindig lehetséges. Az első az az, hogy azért nem szabad, hogy ez kimenjen a fejemből mert ez fontos és lehet, hogy segítenem kellene neki, vagy azért mert különlegesnek kellene éreznem magam, hogy ilyeneket tudok. De ez egyáltalán nem vicces! Ó hogy az a........... Ez már nem holmi videoklip rendezés. Szinte belekerültem az életükbe. Ez elsőre kicsit furcsán hangzik, de igen. Várjunk csak......ez most jó nekem vagy sem? Bele sem merek gondolni, hogy most hányan  tennének valahogyan félre, hogy a helyemben legyenek. De még mindig nem ez a legdurvább. Hanem az, hogy csak egy hete ismerem őket, de már most olyan dolgokat tudok, amit csak ők heten.....ööö........vagyis már nyolcan. Szerintem egyikük sem szedi le a fejem, ha a két kedvencemet elmondom. Vegyünk hét srácot és rakjuk őket össze......... Na jó csak vicceltem. De ott van Jaeho. Ő csak is Kyung után hajlandó fürdeni.
Amikor ezt mondták , úgy éreztem mintha valami külön világba léptem volna be, amit az ő hetük számára találtak volna ki. Komolyan.. nem tökmindegy ki ki után fürdik!? Meg akkor, ó most jön a legjobb, ott van Taeil és a maknae. P.O fél kipucolni a fülét és ezért Taeil tisztíja ki neki. Ezek, így belegondolva tényleg eléggé érdekes és kicsit udni dolgok. Nem is csodálom, hogy ezt csak ő heten tudják. Remélem ez így is marad, mert ha kiderül akkor még ront a tökéletes és cuki képükön. (Na jó, azt azért nem hiszem.)

- Ki volt az? - nézett rám végre JiHo
- Á senki, csak P.O
- És mi az amit nem szabad elmondanod?
- Ööö..........izé............a többieknek, hogy........és ez ilyen meglepis dolog.
- Hát oké, értem.
Ezután már nem sokat sétáltunk. Konkrétan semennyit, mert megérkeztünk a stúdióhoz. Igazából egyenesen mehettünk volna oda, mert ennek a sétának semmi értelme nem volt.Ugyan én mondtam, hogy sétáljunk, de csak azért, hogy elkerüljük azokat a még kínosabb perceket egy kávézóban.   

Ketten

- Á, szia. Már akartalak hívni. Meg kellene beszélnünk pár dolgot. - mondta izgatottan
- És mikor?
- Hát, ha most át tudsz jönni, annak örülnék. Akkor egész nap dolgozhatunk.
- Rendben. Nemsokára indulok. Szia. - tettem le a telefont
Még meg sem fordult a fejemben, hogy milyen lesz egy profival együtt dolgozni. Úristen. Nekem csak most esett le, hogy tényleg vele kell dolgozzak. Mondjuk....talán nem a "kell" a megfelelő szó, hisz nagyon szívesen dolgozok vele együtt. Meg persze a srácokkal. Semmi bajom sincs velük. Még örökbe is fogadnám őket, mint a bátyáim. Csak U Kwon olyan furcsa. De remélem majd vele is változik a kapcsolatom. Végül is én nem csináltam semmit amiért ezt érdemlem. 

Nagyjából összepakoltam és elindultam. Minden, szerintem fontos dolgot elraktam. Fényképeket a helyszínekről, a zeneszöveg kinyomtatva és egy kamera. Bezártam az ajtót és a lépcsőn lefele haladva éreztem, hogy ma is meleg lesz. Hatással is volt rám, mert még szinte ki sem értem a kapun, de elfelejtettem, hogy hova is kell menjek. Basszus. Milyen ciki. Kénytelen voltam még egyszer felhívni JiHot. 
- Igen?
- Szia, megint Min-hee.
- Szia. Mi a baj? Csak azt ne mond, hogy nem tudsz jönni! - aggodalmaskodott 
- Nem, nem, nem, nincs semmi baj. Csak elfelejtettem, hogy mit beszéltünk meg hova menjek. 
Kb. fél percig nem kaptam választ, majd halk nevetést hallottam.
- Most mi van? - kérdeztem értetlenül
- Ez aranyos volt.
- Mi?
- Nem mondtam konkrétan, hogy hova gyere. Bocsi! Tudod mit......gyere a parkba, ahhoz a padhoz. Oké?
- Oké.
Egyből leraktam a telefont és a park felé indultam el. Szerencse, hogy közel lakunk a parkhoz és nem kell sokat sétáljak, mert ilyen melegben nem bírnám. 

A park bejáratából láttam, hogy valaki ül a padon egy csokor virággal a kezében. Zico?! Áh, dehogyis! Minek képzelődöm. Biztos nem. Minek hozna nekem virágot? De most komolyan, ne már! Az agyam hirtelen felélénkült és a gondolataim csak úgy cikáztak. És a szívem is egyre jobban vert. Ahogy közeledtem sajnos láttam, hogy az idegen tényleg Zico. Vagyis nem sajnos, hisz ennek most örülnöm kéne. Vajon mi lesz itt? Mégis mi a terve? Mi járhat a fejébe? Egy dolog volt biztos, hogy én azt nem tudom. De nekem ilyen kérdésekkel volt teli a fejem. 
- JiHo? 
- Szia.
- Öö....szia. - nyökögtem
- Mi a baj? Miért lepődtél meg?
- Hát.....ő...nem is tudom.....izé.....
- A virág? Ja igen, az a tiéd! - jött hozzám közelebb és egy aranyos mosollyal átnyújtotta a csokrot.
- Miért kapom ezt a gyönyörű csokrot? - fúrtam az orrom a virágok közé
- Mert különleges vagy...... és vicces! - kuncogta el magát
Nevetése kizökkentett a virágok közül és felpillantottam, majd fejem is felemeltem. Néhány percig csak csöndben ültünk egymással szemben, majd közelebb jött hozzám. Kezét lassan emelni kezdte és telt ajkait mosolyra húzta. Te jó ég! Még nem szabadna megtörténnie. Alig ismerjük egymást. Meg akkor ugye ott van az a titok is. Jó tényleg vannak olyan kapcsolatok, hogy pár nap ismeretség után már járnak de..........Nekem hiányozna az az egészséges cukkolás, piszkálódás, baráti sértődések és minden ilyen hasonló dolog. De azt felesleges lenne letagadnom, hogy arcom rákvörös lett. Egyre gyorsabban vettem levegőt és gyomromban elmondhatatlan érzés uralkodott. De próbáltam nyugodt maradni. PRÓBÁLTAM!














        

Az Ő titka

- Neked mesélte csak el?
- Nem. Tulajdonképpen senkinek. Tudod én azt hittem, hogy ő az a fajta "macsó" gyerek, aki sose sír. De akkor este! - merült el a gondolataiba
- Milyen este? Mikor? - kezdtem el faggatni
- Áhh, most már tényleg hagyjuk. Nekem sem kéne tudjak róla. Nagyon késő van, inkább haza kísérlek. - emelte kezét a vállamra

Észre sem vettem, de amíg P.O mesélt tényleg elrepült az idő. A maknae hazakísért egészen a bejárati ajtóig, majd egy öleléssel búcsúzott. Óvatosan beosontam a lakásba, magamhoz vettem egy almást és folytattam utam fel a szobámig. Az ajtót magamra zártam. Anyuék ugyan aludtak, de nem akartam, hogy zavarjanak. A táskámat szó szerint levágtam az ágyamra és egy üres füzetet kezdtem el keresni. Soha nem írtam még naplót. Mondjuk ezt nem is naplónak szánom. Inkább egy olyan füzetnek, amibe az új információkat írom.

Kinyitottam a füzetet, de rájöttem még semmilyen új információm sincs. Vagy mégis? Már hozzá ért a papírhoz a toll mikor eszembe jutott, hogy mit mondott a maknae: "- De ígérd meg, hogy ez csak kettőnk között marad." De hát ez olyan izgis. Le kell hogy írjam. Nem, nem szabad. P.O is megmondta, hogy ez egy titok. De akkor is. NEM. Komolyan mondom, ha látott volna valaki, biztos hogy őrültnek néz. Nincs még egy olyan ember, aki önmagával vitatkozik. Pontosabban talán olyan ember, akinek a szíve és az esze tök hangosan, teli szájjal, mutogatva vitatkozik. Nálam ez a helyzet volt akkor jelen. Kifordultam magamból és nem tudtam közbeszólni. Soha nem éreztem még így magam. Az eszem azt mondta le kell írjam. Egyrészt mert izgis, másrészt meg új és ezt csak én tudom. Más BBC nem. Hehe. Ne jó ez most gonosz volt. Főleg azért, mert neki nem annyira vicces. Sőt. Istenem. Ez borzasztó lehet, főleg hogy nem beszél róla senkinek. Vajon miért? Ezen a kérdésen nem tudtam elgondolkodni, mert megint közbe szóltak. Most a szívem. Ő  azt mondta, hogy le ne merjem írni mert nagy bajod lesz belőle.............. Rá hallgattam. Úgy döntöttem, ha már szereztem magamnak egy barátot, aki nem mellesleg idol és szupercuki és bízik bennem, nem kellene eljátszanom a bizalmát. 

Reggel korán keltem. De ez is csak olyan felkelés volt, hogy már meguntam a forgolódást. Egy szemhunyást sem aludtam. Csak JiHon járt az eszem. Ugyan otthon a kis városkánkban sem telt el úgy nap, hogy nem gondoltam volna rá, de tegnap éjszaka...... Úgy éreztem tehetetlen vagyok. Milyen ember az olyan, aki ilyet képes tenni a másikkal szemben. Kihasználja. Miért, miért, miért? Szegény. Legszívesebben, most mindent eldobva szaladtam volna hozzá, hogy átöleljem és megvigasztaljam. De ugye én nem is tudok az egészről. Lehet ha tudná, hogy tudom és ha tudná, hogy kitől tudom és hogy ő honnan tudja, előbb őt majd engem hordana le. De az is lehet, hogy jól fogadná és örülne a támogatásunknak. Kitudja. Most hogy személyesen is ismerem, rájöttem, hogy semmit sem tudok róla és nem is ismerem igazán. Bevallom, ez egy kicsit rossz. Mindig dicsekedtem róla, hogy én aztán mindent tudok róla. És tessék. A francokat tudok róla mindent. Semmit. Csak azt, hogy még szinte csak most keltem fel és máris ebéd. Kicsit elgondolkoztam azt hiszem. Elég régóta gondolkodhatok, mivel kb. kilenckor keltem és már dél van. 

Finom kaja volt. Szecsuáni. IMÁDOM. Anyu tudja, hogy mikor mit kell főznie. Gyorsan el is fogyott. Úgy döntöttem nem unatkozok itthon, helyette meglesem mi jót csinál most a leader. Persze előttem fel is kell hívjam mit csinál és hol van. Nem akarom zavarni, főleg nem idegesíteni. 

...
- Igen?
- Szia, Min-hee vagyok. Csak azt szere..
......

Mi? Most miért? Megszakadt a vonal. Persze. Így akarnak velem kitolni a fentiek. Pedig nekem nem az a tervem, hogy most elkezdem faggatni. Ha akarja elmondj ha nem, akkor nem. Tiszteletben tartom. De persze nagyon izgat és tudni szeretnék róla. 

Fájó valóság

A kocsi már kint várt minket, szerencsém volt mert még volt egy hely. Mégis milyen út lett volna az, ha valakinek az ölében kellett volna üljek? Hmmmm. Nem is rossz gondolat. De NEM. Nem ebben a szituációban és nem velük. Vagyis a velük az még nem is olyan rossz csak akkor nem ebben a szituációban.
- Min-hee, - zökkentett ki a gondolatmenetemből P.O - megjöttünk.
Bevallom cseppet sem lepődtem meg mikor kiléptem a kocsiból. Az fogadott amire vártam. Előre berendezett HÁTTÉR. A fiúk persze elmerülten bámulták, de nekem nem ment.
- Nem, nem, nem és nem! - förmedtem JiHora
- Most mi van? Nem tetszik?
- Nem rossz. De ez neked hol piactér? - meredtem rá. Talán ha kicsit is hasonlítana, de ez kész káosz. Egy nagy betonplacc egy nagy vászonnal a végén, ami a hátteret akarja szimbolizálni. Sehol egy pad, egy terasz. Komolyan, szerintem egyedül kellene kiválasztanom a  helyszínt. De mivel SAJNOS ez egy "közös" munka, ezt az ötletemet el kell hogy vessem. 
TERASZ. Őszintén szólva nem szeretem ha egy háznak egy kis erkély helyett terasz nagyságú 'erkélyt' építenek.Szerintem nem szép és fölösleges is. De egy biztos, a csöpögős Rómeó és Júlia szerepekhez tökéletes, mint ahogyan egy nagy táncjelenethez is. 
PADok de inkább asztalok. Olyan asztalok ahova az idős nénik, bácsik a portékájukat pakolják, üresen pontosan beleillik a képbe, főleg ha hét őrült ugrál, fut, szalad és még ki tudja mit csinál rajta.
- Majd kialakítjuk. A kellékesek majd berendezik. 
- Látom nem értjük egymást. - néztem rá - Én olyan helyszínt képzeltem el, ami a mai napig használatban van  és tényleg egy igazi piactér. 

- Mi a csudának ragaszkodsz ennyire a piactérhez? - förmedt rám U Kwon
- Nem ragaszkodom hozzá csak.........hát......így képzeletem el. - hajtottam le a fejem - Bocsánat!
- Na jó elég. - állt közénk a maknae - U Kwon hyung mi bajod?
- Semmi. Vagyis valami. Inkább valaki. Minek hoztuk magunkkal?
- Azért mert én azt mondtam, hogy jöjjön el, és mert ő is rész fog venni a rendezésben. - hordta le JiHo - Egyenlőre én vagyok a leader és én hozom a döntéseket, és én most így döntöttem.
Hoppá! Még soha egy videóban sem hallottam, hogy felemeli a hangját, de most.........Ilyet is tud. Jéé. Nagyon jól esett, hogy kiállt mellettem. 

Már besötétedett mire visszaértünk a dormhoz. A srácok szépen lassan beszivárogtak a lakásba. Jaeho, Kyung és Minhyuk a hűtőt célozták meg, UKwon a tévét. Komolyan szerintem már függő lett. Taeil meg szerintem aludni ment, már a kocsiban is az hajtogatta, hogy ő mennyire fáradt. De hol van a leader és a maknae? Ja igen. JiHonak valami halaszthatatlan dolga volt és elment, de P.O még akkor sincs meg. Pedig jó lett volna még beszélni vele. Elköszöntem a többiektől és hazafele vettem az irányt. Próbáltam kicsit nyugtatni magam a mai nappal kapcsolatban de nem ment. Csak az járt a fejemben, hogy U Kwonnak mi a csuda baja van velem. Semmi rosszat nem csináltam vagy mondtam volna. Ezek után még mélyebben elkezdtem gondolkodni és a lábaim egyre gyorsabb ütemet diktáltak. 
- Áúúú. Vigyázz! - förmedt rám egy fekete kabátos
 - Jaj, nagyon sajnálom. Bocsánat!........P.O?
- Min-hee? Szia. A sötétben meg sem ismertelek.

Bizonyára annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem figyeltem megy-e előttem valaki.
- Ha már így beléd mentem, gyere menjünk be abba a kávézóba. Igyunk meg valamit. 
- Nem rossz ötlet köszi. De most valahogy nincs hozzá kedvem.
- Mi a baj?
- Baj? Miféle baj?
- Az a féle baj, ami ha van, kiül az emberek arcára. 
- Ja, hogy az. Á mindegy hagyjuk. 
- Jó hagyjuk. Szia. - indultam el miközben arra vártam hátha megállít
- Hé várj! Elmondom. De ígérd meg, hogy ez csak kettőn között marad.
- Ígérem. 
Nem sokszor, de ha előtör belőlem a "női megérzés" akkor általában az a megérzésem beigazolódik. Így volt most is. Tudtam, hogy nincs minden rendben, főleg miután a maknae mesélni kezdett. Nem hittem a fülemnek.
- És ez mióta tart? - kérdeztem kíváncsian
- Nem is tudom pontosan. De ez így nem mehet tovább......

A nyugodt kis életemnek vége

- Igen. Min-hee ugye?
- Igen. - feleltem izgatottan. Igaza volt U Kwonnak, JiHo felhívott. - Na erre kíváncsi leszek! - gondoltam magamban. Vajon mit fog most mondani?
- Ha még mindig van kedved a videoklip forgatáshoz, akkor gyere a stúdióhoz négy órára.
- Hát oké, de tudod fogalmam sincs róla, hogy hol van a stúdió!
JiHo gyorsan elmagyarázta, de bevallom semmit sem értettem belőle. Nem tud magyarázni. Hogy a csudába lett ő a leader, hogy ha még azt sem tudja érthetően elmondani, hogy hova menjen a másik.
- Mi? Hogy merre? - kérdeztem vissza
- Mi az hogy mi? Nem értetted?
- NEM! Ha elfelejtetted volna, nagy valószínűséggel, még csak egy napja lakok itt és én nem tudok olyan számodra "fontos" helyeket, mint a "Piros kapu" kajázó ahol balra kell forduljak!
- Bocs. Akkor mindegy. Tudod mit, menj akkor a parkba.
- Előtted vagyok egy lépéssel, itt várlak. - ültem le egy padra
- Oké, siettek.
Ezzel el is intézte. De most komolyan, honnan a csudából kellene tudjam, hogy hol van a "Piros Kapu". Ilyen  hülye nevet egy büfének. De még mindig jobb, mint az "Üveg Tigris". Még az utca neveket sem tudom. Nem is tudom mi lett volna velem ha év közben jövünk. Szerintem még a gimiben is eltévedtem volna. De egy dolgot azért mégis tanultam ma: ÉN értelmesebben magyarázok, mint Ő. Én nem épületekhez kötöm az irányt ( amiket átfesthetnek, átalakíthatnak stb. ) hanem táblákhoz és növényekhez. Na jó, tudom, hogy azért ez sem a legjobb, de na. Jobb.

Fél órát vártam JiHora egy padon, mire megjött.

 Komolyan nem tudom mi tartott neki eddig, ugyanis a dorm kb. csak öt percre van innen. Még csak buszra sem kell szállni. 

- Szia, - lihegett - bocsánat, hogy eddig tartott csak hát a többiek......
Aazt aa piccike mindenit neki. Ezt most miért csinálta?! Meg akar ölni? Eddig nem mutattam ki, de az amit iránta érzek az leírhatatlan és szavakba sem lehet foglalni és akkor egy ilyen öltözékben, így  megjelenik előttem. Erősnek kell maradjak, ha az elején beadom a derekam és megtörök............ Na ezt inkább nem is folytatom tovább. 
- Szia.
- Mehetünk?
- Hová? - annyira elragadott, hogy még arra sem emlékeztem, hogy hova is kell menjünk
- Hogy hogy hova? A stúdióba. 
- B-b-biztos, hogy egy zöldfülűvel akarsz együtt dolgozni?
- IGEN. Emlékszel, a múltkor te bíztál meg bennem, amit köszönök és most meg én bízok meg benned.
Alig hogy befejezte a mondatot, láttam akaratlanul is mosoly kúszik telt ajkaira. Az enyémre is. A vége az lett, hogy mint két idióta ültünk a padon és nevettünk. Nagyon jó volt. Láttam rajta, hogy boldog és élvezi a helyzetet. A nap ragyogott és egy kicsit fújt a szél. A hajam egyből az arcomban landolt. Próbáltam eltűrni de a szél nem tágított. És esélyem sem volt vele szemben, de a következő szellő után.............
Olyan lágy és test meleg. Az egész arcomat beterítette. Lágyan simította végig a hajamat az arcomon egészen a fülem mögé. JiHot biztos zavarta, hogy nem látja az arcom. Huncut mosollyal az arcán hajolt közelebb hozzám és tűrte el a hajamat a fülem mögé. Pár másodpercig csak bámultuk egymást. Tökéletes volt. Már kezdtem azt hinni, hogy álmodom, mikor hirtelen felállt.
- Na gyere. Még össze kell szedni a srácokat a stúdióból és utána megyünk és felkutatjuk a tökéletes fogatási helyszínt. 
Mondjam, ne mondjam? Igazából már meg volt az egész klip a fejemben. Csak a megfelelő helyszín hiányzott még, na meg persze mind annak ami a fejemben van annak a megvalósítása. És az a hét őrült akiknek köszönhetem, hogy az álmomból valóság lett.

- Mit szólnál egy piactérhez? - érzem , hogy kezd beindulni a fantáziám. Neki/k most végük. - Sok asztallal teraszos táncjelenetekkel! 
- Nekem mindegy. Te vagy a rendező. A srácoknak végül is majdnem mindegy. Nekik nem a helyszín a lényeg, hanem az hogy szerepelhessenek. Főleg Minhyunk. Meg aztán úgy is te rendezed. Pontosabban te meg a Block B stábja. Én és a srácok csak az arcunkat adjuk hozzá.- Igen, hét fontos arcot.
- Azt is mondhatnánk, hogy te ezzel a klippel fogsz debütálni, mint rendezőnő. És kitudja, lehet hogy párév múlva már te is a kamerák előtt fogsz szerepelni.
- Ezt most miért mondtad? Eszedbe se jusson! SOHA! - vetettem rá tüzes pillantást
- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. - nézett vissza rám bocsánatkérően, miközben nyitotta az ajtót. Megjöttünk. A srácok libasorban ültek a kanapén és csak Kyung matatott valamit a keverőnél. JiHo határozottan intett egyet és elindultunk. Végig néztem ahogyan kivonultak és megálltam. Soha életemben nem sóhajtottam még ekkorát. 

- Akkor hajrá, vágjunk bele! - gondoltam és becsuktam magam mögött az ajtót

    

Tipródás

   - Ne kéresd már magad! Látszik rajtad, hogy tetszik az ötlet. - súgta a fülembe Kyung. Meglehetősen furcsa  volt mivel csak pár órája ismerjük egymást és mégis így támogat. Jó. Nemcsak  ő, a többiek is mondták, hogy menjek bele és JiHo azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Úgyhogy odanyújtottam a kezem. Már majdnem megfogta ujjaim (megint) és húzta molyosra száját mikor.....
- De! - kaptam vissza a kezem - Húh, már ennyi az idő? Anyáék már biztos aggódnak, hogy hol vagyok. Mennem kell!
Gyors léptekkel indultam a bejárati ajtó felé szinte futottam, amikor valaki megragadta a karom. U Kwon. Na ő meg mi a fenét akarhat?!
- Mi az?
- Szerintem JiHo komolyan gondolta, hogy dolgozz velünk!
- És? 
- Figyelj, én nem akarlak vissza tartani de legalább a telószámod add meg. Tudod, ha JiHo felhívna. 
Mélyen legbelül örültem neki, hogy utánam jött, mert így nem kell majd azon parázzak, hogy egy ilyen lehetőséget csak úgy hagytam kiúszni a kezem közül. Elindultam az ajtó felé és éreztem, még ki se mentem a lakásból de már megbántam. Hogy én mekkora barom vagyok. Csak otthon ne tudják meg. Egy szót sem szólok arról, hogy hol voltam.

Más nap az egész nap arról szólt, hogy a telefonomat bámultam. Komolyan, ha a telefonbámulástól valamilyen betegség kialakulhat nekem megtörtént. De nem volt jobb ötletem. Vagy mégis? A park. Végülis ott kezdődött minden. Hátha még egyszer szerencsém lesz. Kitudja,...lehet.
Délután fogtam magam és kimentem. De sehol senki. Kihalt a park. Nem meglepő, dög meleg van. A legtöbb ember vagy otthon maradt vagy elment a partra.

- Szia. - vágott a gondolataimba egy idegen. Idegen hang volt, de bárcsak ismertem volna.
- Ööhm. Szia.
- Nem ismersz meg?
- Kellene?
- Tesóm nem mondta? Miért is mondta volna!? - nézett el a messzibe - Taewoon vagyok. Én löktelek a virágok közé.

- Ja, hogy úgy! Igazán bocsánatot kérhettél volna. - tettem neki szemrehányást
- Bocsánat! Még csak most tanulok deszkázni és nem megy a legjobban. 
Hát ha az lett volna a célja, hogy valakit a virágok közé lökjön igenis jól megy neki. Persze biztos nem ez volt. De mi az, hogy a tesóm? JiHo miért nem mondta, hogy ő volt az amikor mondta, hogy ismeri?
- JiHo haza vitt?
- Igen. Miért? - néztem rá furcsán, ez miért érdekli őt
- És most milyen csíny találtak ki?
- Csíny?
- Igen. Ha olyan kedvükben vannak, akkor egy-két rajongót megviccelnek.
Húhh, ezt megúsztam. - gondoltam. De vajon ellenem miért nem vetettek be egy csínyt sem? Mindegy is. Hála az égnek, hogy nem mert úgy is amilyen idegi állapotban voltam akkor, biztos, hogy leordítottam volna a fejüket a nyakukról.
- Nem. Sőt, JiHo felajánlotta, hogy legyek társrendező a NoJoke című számuknál! - húztam ki büszkén magam
- Akkor te vagy az a lánya! - mért végig 
- Milyen lány vagyok én?
- Hát az a lány akiről JiHo...... De ezt lehet, hogy nem kéne elmondjam, meg mennem is kell. Szia
- Szia. - alig hallhatóan de azért kicsúszott. Vajon mi lett volna a mondat vége ha befejezi? Remélem ne maz, hogy megijedtem. Mert NEM. Csak egyszerűen elővigyázatos vagyok és tudatlan. 
Elővigyázatos azért, mert ki tudja mi lenne ennek a vége! Nem akarok én is bugyuta idol lenni. Persze jó lenne de nem így. 
Ami meg a tudatlanságot  illeti, hát........... kb. annyit értek én a rendezéshez, mint amennyit egy újszülött ért a világból. Egyszóval semmit. Még a helyek kiválasztása, elképzelése menne hisz mindig is nagy volt a fantáziám, de arról fogalmam sincs, hogy milyen fények és milyen kamera állások kellenek. És, hogy az emberek melyik szögből néznek ki a legjobban. 

csing.csing.csing.

Ó. A telefonom. Már totál megfeledkeztem róla, csak a telefon nem. Egy szám. (sejtelmes)
-Haló??................. JiHo?

Álomból valóság?

P.O még kicsit kóvályogva ment előttem, látszott rajta, hogy fáradt. Te jó ég! - gondoltam magamban. Mi lesz itt. Ordibálás meg miegymás? Remélem nem.

Szerencsére a nappaliban már más volt a helyzet. Nyugi volt. A Fiúk valamilyen videoklipet elemeztek TELJES nyugiban. Vagyis igazából csak U Kwon, mert ahogy láttam a többieket nem nagyon kötötte le.
- Hahóó, Figyelem! - kért szót a maknae - Ő itt Min-hee.
Kedves volt tőle, hogy bemutatott nekik. Nagyon aranyos. Igen,... nagyon aranyosan már el is tűnt. Talán vissza ment lefeküdni. 
- Na. És hány éves vagy? És hogy kerülsz ide? - faggatott a képembe mászva Taeil
- Öömmm.... - alig bírtam megszólalni. Mondjuk szerintem egy ilyen helyzetben többen lenének akik nem bírnának megszólalni.
- Taeil nyugi! Csak most jött! - "próbált" javítani a helyzeten Jaeho, aki az elöbb jött ki a fürdőből - Kérsz inni? Van víz, kóla, narancs lé ......
- A víz az jó lesz. Köszönöm. 
Hála az égnek még van normális ember a házban, P.O-n kívül. Nem is értem miért érdekli Taeil-t ennyire, hogy ki vagyok. Nem mindegy?! Úgyis csak egy napot leszek itt. Bár, ha Jihoon-nal tényleg barátok leszünk akkor ez nem olyan biztos.
- Naa, de most tényleg, hogy kerülsz ide?
- Taeil! - bújt ki a hűtőből Jaeho
- Csak kíváncsi vagyok. Baj?
- Nem- nem baj. - néztem rá vigyorogva - Ma költöztünk ide a környékre.
- Hogy találtál ide hozzánk? Ki engedett be?
U Kwon egy pillantást sem vetett rám mióta itt vagyok, de azért kérdez. Legalább köszönhetne ha már nem hajlandó rám nézni. 
- JiHo hozott ide, de az ajtón egyedül jöttem be. Amúgy meg szia. - egy pillantást vetettem a tévére és gondoltam kedves leszek - Jó ez a klip nem?

Próbáltam menteni a menthetőt. Szó szerint. Mer egyrészt U Kwon nem csak hogy egyfolytában evett, de nem csak egy videót nézett, hanem a videót nézte. A B.A.P-től a No Mercy-t. Az egyetlen banda, akiről ha rosszat mondanak kiráz a hideg és felforr az agyvizem, az a B.A.P. Persze csak a Block B után. De ezt nem mondhattam nekik, hogy mekkora BBC vagyok meg ilyenek. Tuti, hogy abban a pillanatban repültem volna.
- Úgy gondolod? - nézett rám U Kwon
- Igen. Neked talán más a véleményed? 
- Nem, de azért lenne egy-két ötletem, hogy mit csinálnék másképp.
- Szóval rendeztél már klipet!? - fűztem össze a karjaim jelezve, hogy készen állok a csatára és helyet foglaltam a fotel karfáján  
- Nem de.........Na és te?
- Én csak gondolatban.
Na ez volt az a mondat akim lehet, hogy nem kellett volna mondjak. Pontosan az ilyen mondatok után szokott az jönni, hogy - Azt meg hogy csinálod? ; - És milyenek lettek a klipek? stb. De az is lehet, hogy most nem lesz ez, elvégre ő nem olyan, mint Taeil. Még köszönni sem volt hajlandó. De azért láttam rajta , hogy most kérdezni fog. Tipikusan kiült az arcára az a nézés, hogy " ez most mit mondott?" de azért tegyünk úgy mintha értenék és kérdezzünk vissza.
- Legalább jó számhoz csináltál klipet?
- Aha. A No Joke-hoz.
- Heeh? - nézett rám furán.
- Az a mi számunk te? - cseszte le JiHo U Kwon-t
Gondolom a cipőjét vette le kint, mert bent nem láttam. Annyira nem is érdekelt, fontosabb dolgom volt. Arra kellett koncentráljak, hogy le ne essek a karfáról a nevetéstől.
- Tényleg rendeztél már klipet? - érdeklődött a leader 
- Nem. De egyszer szívesen rendeznék egyet, ha már énekelni nem tudok.
- Hát az utóbbira nem tudok mit mondani mert MÉG nem hallottunk énekelni, de az első dolgot megtudnánk valósítani. - nézett rám mélyen a gondolataiba temetkezve 
- Persze csak ha benne vagy! - karolt át Kyung miközben JiHo-ra nézett - Ugye?  
- Ja. Igen. Persze. De én komolyan mondtam. - indult el felém 
- Hát ha hajlandó vagy, vagyok egy álmodozó amatőrrel együtt dolgozni?!
Mi? Hogy én? Ez most komoly? Lefagytam, lehet, hogy a srácoknak köszönhetően valami jó is lesz ebben a nyárban. Nem kell elmenjek majd unaloműzés végett egy gyorskajáldába dolgozni, ahol minden nap sült krumpli szagú lenne a hajam. Ez klassz. Most egy kicsit örülök annak, hogy beestem a virágok közé és hogy egyáltalán kiszálltam abból a kocsiból, ami kilométerekre hozott otthonról.
- Hé! Hahhóó! Minden oké? - legyezett JiHo
- Csak kicsit sokkoltál. - bólintottam 
- Mivel?
- Mivel? Még kérdezed?
- Igen. Talán nem lenne kedved Woo JiHo-val, Zico-val és a Block B- vel dolgozni? - nyitotta nagyra a szemeit
- Én ilyet nem mondtam!
- Na akkor? - nyújtotta felém a kezét

     

Dorm

JiHo hirtelen nagyon komoly lett. Gyors léptekkel indult el a kapu felé. Nem nagyon értettem, hogy most mi van, de követtem.
- Siess már! - kiabált utánam 
- Most meg hova a-a fe-né-be sietszh ennyire? - lihegve, de mégis kérdőre vontam
- Majd meglátod. Már mondtam.
Talán látta rajta, hogy nem vagyok formában és nem tudok úgy sietni,mint ahogy ő ezért megállt. Türelmetlenül várt amíg oda értem hozzá.
- Nem lassíthatnál?
- Nem!
- Jó. De akkor azt elmondanád, hogy mi lett hirtelen olyan fontos, hogy így sietsz?
- Csak eszembe jutott valami. És őőő, hát elég fontos.
Egyből arra gondoltam, hogy valami fotózás vagy dedikálás vagy ilyesmi. De azt elképzelni sem tudtam, hogy ehhez miért kellek én is?! Ée hogy mi a fenének kellene megbízzak benne?!

Nem mentünk túl messzire, talán csak úgy 100 méterre lehettünk a parktól.
- Megjöttünk, - nyögte ki - vagyis te. Nekem még dolgom van, de majd én is jövök.
- De mégis hova jöttünk meg? - értetlenkedtem 
- A lakásunkra.
- Szóval nem egyedül laksz?
- Nem. De ne tegyél úgy, mintha nem tudnád ki vagyok és hogy kikkel lakok együtt!! - nézett rám flegmán, miközben az ajtó felé tessékelt.
- Köszönöm, de azt hiszem egyedül  is megy! - toltam el a kezét - Inkább menj előre!
Persze fölösleges volt szóljak neki, mert már rám sem figyelt. Valamit nagyon matatott a telefonjába. 
Egy Lány. Biztos vagyok benne, hogy egy lánynak a képét láttam. Mi? Hogy van barátnője? Egy percre elfogott a féltékenység, pedig nem is vagyok féltékeny típus. Meg hát nem is ismerem még JiHo-t. Ezért úgy döntöttem, hogy úgy teszek mintha az a kép és ez a téma hidegen hagyna. Próbáltam újra összeszedni a gondolataimat és elindultam az ajtó felé. Kinyitottam az ajtót és láttam, hogy sehol senki. Visszafordultam JiHo-hoz de még mindig a telefonjával babrált. Hát jó. - gondoltam magamban és becsuktam az orra előtt az ajtót.

- Na végre! - üvöltött kifele valaki a nappaliból, majd elő is bukkant - Te nem JiHo vagy! Ő hol van? - nézett rám furcsán. 
Biztos vagyok benne, hogy rám volt írva mennyire lefagytam. MinHyuk állt előttem. Épp készült valahova. Öltöny, smink meg minden.
Akkor ezért sietett JiHo. Igazán elmondhatta volna. Talán meg sem lepődtem volna hisz idol és egy idolnak mindig sok dolga van. Sok minden volt egyszerre a fejemben, de csak most esett le igazán, hogy hol is vagyok. Tulajdonképpen egy Idol haza hozott magához.
- Vajon mi lesz ebből? - motyogtam magam elé halkan de még sem eléggé
- Hogy? - kérdezett vissza egy, még idegen mély hang
Felnéztem és láttam, hogy az aranyos kis maknae az. Igen már P.O is ott állt előttem.Nagyra nyitott szemekkel meredt rám. Alaposan végig mért,majd újra kérdezett:
- Hogy?
- Semmi, semmi. - húztam ki magam a válaszadás alól. Ami sikerült is mert JiHo végre hajlandó volt bejönni. Nem értem ezt az embert olyan barátságos mégis tiszta hülye.
- Nagyon jó. Megismerkedtél a többiekkel. Remek! Akkor én most megyek is.
- De. Most mi? Hallod? Hé? Várj!!Á-áú!! - úgy tűnt nem hallotta mert az orrom előtt csapta be az ajtót. Ez klassz. Most komolyan itt hagyott velük? Őket meg aztán végképp nem ismerem.  Azt sem tudom, hogy egyáltalán maradhatok-e?!
- Nem akarsz beljebb jönni? - zökkentett ki a maknae a gondolataimból
- Igen. Köszi. 
Közben a hangom végig olyan volt, hogy hála az égnek még van valaki, akit érdekel, hogy itt vagyok 
- Azt gondolom tudod, hogy engem hogyan  hívnak. Vagyis remélem. De JiHo hyung nem említette, mi a te neved.
- Min-hee. Kim Min-hee. - mutatkoztam be illedelmesen és egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
- Most mi van?
- Khmm. Öhm. Semmi-semmi. Csak ez az egész helyzet. Olyan hirtelen jött. 

- Engem is meglepett, hogy csak úgy haza hozott egy idegent. Biztos tudja miért tette ezt. De nyugi a többiek nagyon jó fejek. Hamar összefogtok barátkozni szerintem.
P.O nagyon kedves volt. Elhatároztam ha már barátkoznom kell a Nagyvárosban ő lesz az első barátom.
- Na és ki van itthon?
- Kyung és U Kwon hyung biztos. Jaeho és Taeil ..... hát nem tudom. Csak most keltem fel. Vagyis ébresztett fel U Kwon hyung az ordibálásával.
- De ugye nem ilyen mindig? Minek kiabált? - kérdeztem vissza kuncogva 
- Hát ha azt én tudnám! Biztos rájött az öt perc vagy megint valami állatot utánozott. De már megszoktam. Hi-hi.
- Hát remélem, hogy azért engem kihagy ebből. 
- Idegenekkel visszafogott. Na gyere menjünk be a többiekhez.  

x

Új barát?

Miután mindent kipakoltunk úgy döntöttem kicsit körbe járom a környéket, hogy mégis milyen ez a környék és milyenek az emberek. Egy kicsit furcsa volt mert éreztem, hogy valami jó lesz. Meg is lepődtem mikor kifordultam az utcából. Mintha nem is Seoulba lennék. Egy gyönyörű és hatalmas park.

 Legalább a környék nem rossz. Legfeljebb majd itt fogok egész nap punnyadni és nem a házban.-Na fedezzük fel ezt a kócerájt. - gondoltam magamban és egyenesen a park felé vetettem magam. Igazából fogalmam sem volt, hogy merre menjek csak mentek egyre beljebb a parkba. Arcomra akaratlanul mosoly szökött. Meglepett, de most nem akartam ellene tenni semmit csak élvezni akartam ezt a nyugodt pillanatot. Le is hajoltam a mellettem ékeskedő virágokhoz, hogy szedjek egyet. Most még az sem érdekelt, hogy szabad-e vagy sem.
Már majdnem elértem a virágot, amikor valami barom elszáguldott mellettem és én a virágok között kötöttem ki. Az arcom és a ruhám is tiszta kosz lett. Nem kellett sok, hogy utána kiabáljak mégis mit képzel magáról, mikor egy kéz nyúlt felém, hogy segítsen.

- Minden rendben? - érdeklődött kíváncsian a fiú. Igen fiú volt, gyönyörű barna szemekkel és szőke hajjal.
- Leszámítva, hogy tiszta kosz vagyok - nyögtem oda, miközben az arcom teljesen elpirult. Normál helyzetben nem szoktam elpirulni egy fiú előtt, de más fiú volt. Ő az a srác akinek a számaira alszom el és kelek fel. Akiről mindent tudok és akinek a hangja ha meghallom máris megnyugszom. De most egy cseppet sem voltam megnyugodva. Sőt, most még tiszta kosz is voltam. Tiszta ciki helyzet.

Nagy nehezen feltápászkodtam és próbáltam lekotorni magamról a koszt.
- Igen jól vagyok, csak tudnám ki volt az a barom! - mérgelődtem
- Én tudom - szólalt meg félve. Remélem nem ijesztettem meg nagyon, de úgy gondolom érthető miért akadtam ki ennyire.
- Az szuper. Akkor szolnál neki, hogy legközelebb figyeljen oda, hogy hol száguldozik?!
- Egy kicsit kedvesebb is lehetnél, - vágott vissza - hisz nem direkt csinálta.
- Bocsánat! - hajtottam le a fejem - Csak nem alakul túl jól a napom, meg hát nem is aludtam túl sokat az elmúlt két napban.
- Akkor miért nem mondod el, hogy mi a baj? - nézett rám azokkal a nagy barna szemekkel
- Csak nem gondolod, hogy egy vad idegennek csak úgy elmondom a problémáim!
- Jó, ha csak ez a baj akkor: Woo JiHo - hajolt meg előttem - téged hogy hívnak?
- Kim Min-hee.
- Üdvözöllek Min-hee. Már nem va...
Ekkor azt éreztem, hogy ha rávettem hogy ő mondja ki a saját nevét és mutatkozzon  be nekem, elkezdhetem a mondandómat.
- Most költöztünk ide - vágtam szegény szavába - és nem ismerek senkit, meg a város is hatalmas. Még azt sem tudom, hogy hogy kell használni a földalattit.
Még be se fejeztem a mondatok, hallottam hogy halkan kuncog magában.
- Most meg mi van? - kérdeztem értetlenül, mire még jobban nevetni kezdett most már hangosan. Megragadta a kezem és a park bejárata felé kezdett el húzni. Nagyon meglepődtem de időm sem volt lefagyni, hogy megfogta a kezem vagy ilyesmi.
- Hova a csudába megyünk?
- Majd meglátod. - pillantott hátra pimasz kis mosollyal az arcán.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy megáll. Az arcom tehetetlenül a hátába fúródott és karjaim automatikusan a dereka köré szőttem. Ha belegondolok nem is bántam annyira, hogy nem figyeltem. Nagyon jó illata volt.

- Hé, mit csinálsz? - lepődött meg, majd egy lépéssel hátrább állt.
- Én mit csinálok? Talán neked nem kellett volna ilyen hirtelen megállni.
- Persze, TALÁN!
Egy percig csak álltunk és hallgattuk a város esti zaját és ő hirtelen feltett egy elég érdekes kérdést.
- Bízol bennem?
- Hogy?
- Bízol bennem vagy sem?
Tulajdonképpen rögtön igennel kellett volna válaszolnom hisz mindent tudok róla , amit egy igazi BBC tud, mégis kicsit bizonytalanul de bólintottam.

  

A leghosszabb út!

Én mindig is azt mondtam,hogy szeretek utazni de most még az autó felé sem akartam pillantani. Bele sem mertem gondolni,hogy néhány óra múlva nekem azzal a tragaccsal utaznom kell valahova. Nem is akárhova. Seoulba. A szülei ugyanis kitalálták,hogy a nyarat töltsük ott. Úgy gondolták, hogy míg ők dolgoznak én addig csak elleszek valahogy és talán még barátokat is szerzek. Na igen, csak hogy Seoul nagy város én viszont egy elég kis városban nőttem fel ahol mindenki ismert mindenkit.
-Szerezzek barátokat. Hát köszönöm! - mérgelődtem magamban

Június kellős közepe van és döglesztő hőség, de mi elindultunk. Nem túl korán de én mégis éreztem, hogy még alvásra van szükségem.
-Indulhatunk? - kérdezte anyu izgatottan
-Van más választásom? - kérdeztem vissza flegmán miközben betömtem a fülemet és elkezdtem zenét hallgatni. Szokásommá vált, ha bármi bajom van, kicsit zenét hallgatok és máris jobb. Ez most is így volt. Elindítottam a legutoljára lejátszott számot. Nem ért meglepetés, azzal kapcsolatban hogy melyik szám volt ez. Egyből megnyugodtam egy kicsit. Cocks. Miért is lepődtem volna meg?! Az ő hangja mindig helyre rak bármi bajom is legyen.

A számok csak pörögtek egymás után, az utazás meg egyre hosszabbnak tűnk ahogy közeledtünk a város felé. Amikor megláttam a Seoult jelző táblát már tudtam nincs vissza út. Szívem a gyomromban vert tovább és a torkomban kis csomókat éreztem. Anyu kérdezett is valamit, de a zenétől nem hallottam, meg aztán nem is tudtam volna válaszolni a csomóktól. De erőt vettem magamon és visszakérdeztem.
- Mi van? 
- Talán tessék! - emelte fel kissé a hangját. - Csak azt mondtam, hogy mindjárt ott vagyunk.
Hallottam a hangján mennyire örül ennek az egésznek, ezért megpróbáltam kedvesebben érdeklődni.
- És hol fogunk lakni?
- Az legyen meglepetés! - felelt enyhén mosolyra húzott ajkakkal.
Hát ez klassz. Már kezdtem megnyugodni, de a szülői megérzés mindig tudja mit kell mondani vagy csinálni. Utálom az ilyen váratlan meglepetéseket. 

MEGÉRKEZTÜNK! Kihasználva azt a pár percet amíg a szüleim bepakoltak a házba volt időm kicsit gondolkodni.- Vajon mit kezdek itt magammal. Az ősök egész nap dolgozni fognak és én meg itthon leszek egyedül. Mondjuk ez nem is olyan rossz nekem, hisz tartatok majd "vad" bulikat a barátokkal. Na igen csak hogy egy embert sem ismerek itt.